A mai napig az egyik legszomorúbb élményeim közé tartozik, amikor a legjobb barátnőm elköltözött Londonba. Szinte születésünktől fogva ismerjük egymást. Egy óvodába és egy iskolába jártunk, és nagyon közel is laktunk egymáshoz. Ha együtt akartunk lenni, legfeljebb 5 percet kellett sétálni. Minden szabadidőnket együtt töltöttük, és soha nem vesztünk össze. Azt hiszem, ha létezik igaz barátság, a miénk mindenképpen az. Éppen ezért volt nagyon nehéz nekem, amikor 13 éves koromban megtudtam, hogy a barátnőm családja Londonba költözik. Az apukája kapott ott egy jó munkalehetőséget, ahogy ez lenni szokott. Mindketten teljesen össze voltunk törve. Egy dolog vigasztalt csak: hogy nem véglegesen költöztek ki, hanem csak 5 évre. Ennyit kellett valahogy kibírnunk.
Ennek már sok éve, és szerencsére azóta is legjobb barátnők vagyunk. Nemrég elhatároztuk, hogy elutazunk Londonba egy hétre, mert együtt még nem jártunk ott. Ez volt az az alkalom, amikor egy boltban vettünk egy kézműves szappant szuvenírként, és onnan kezdve a szappankészítés lett a közös hobbink. Még aznap este rákerestünk a neten a szappan alapanyag vásárlásra, és megtaláltuk a pipereporta.hu weboldalát.
Engem mindig nagyon érdekeltek a kézzel készült dolgok, és ha szomorú voltam, akkor is gyakran fojtottam a bánatomat kézműveskedésbe. Például abban az időszakban, amikor elköltöztek a barátnőmék, gyöngyös ékszereket készítettem éjjel nappal. Most viszont itt volt a lehetőség, hogy együtt kezdjünk bele valami újba. Valamibe, ami ráadásul nem csupán egy hobbi, hanem az egészségünkért és még a környezetvédelemért is tehetünk vele. A készen kapható kozmetikai cikkek ugyanis gyakran nem környezetbarát módon készülnek, vagy pedig a bennük található vegyszerek miatt nem feltétlenül vannak jó hatással az egészségünkre. Nagyon meg kell gondolni, és részletesen elolvasni a leírást, mielőtt megvásárolunk valamit. Szerencsére a Pipere Portánál szuper alapanyagokból alkothatunk, amelyekben biztosan nincsenek veszélyes vagy káros anyagok. Emiatt az otthoni szappankészítés kiváló ötletnek tűnt: egyszerre hobbi és alkotás, de ugyanakkor nagyon hasznos is.
Általánosságban igaz, hogy a házilag elkészített dolgok gyakran jobb minőségűek, mint amit olcsón (vagy nem is olyan olcsón) megvehetsz a boltban. A pipereporta.hu sokat segített nekünk a szappan alapanyag vásárlás során, valamint a készítéshez is hasznos tippeket tudtunk meg itt. A Pipere Porta mondhatni, hogy mindenre gondolt. A szappan alapanyag vásárlás nem egyszerű, mivel nagyon sok mindenre kell odafigyelni. Éppen ezért örültünk, amikor megláttuk, hogy a weboldalon találhatók blogcikkek is, amelyekben részletesen leírják, hogy milyen anyagokra lehet szükségünk, illetve hogyan fogjunk hozzá az első szappanunk előállításához. Arra szintén kitérnek, hogy milyen eszközöket ajánlott használni. A szappankészítés mellett kaphatunk tanácsokat többek között gyertya, fürdőbomba, lakásillatosító, vagy krém elkészítéséhez. A cikkeken kívül oktatóvideók is fel vannak töltve a felületre. A videók segítségével nem csak elolvashatjuk, de meg is nézhetjük, hogy hogyan készülnek el az otthoni kozmetikai termékek. Ez kifejezetten hasznos lehet azok számára, akik most terveznek hozzákezdeni, mert (legalábbis szerintem) ha látjuk is a folyamatot, akkor sokkal könnyebb lesz elsajátítani.
A honlap kinézete is igazán előnyös. Mindent meg lehet találni rajta, nincs túlbonyolítva, de ugyanakkor szépen és igényesen alakították ki. A kategóriák között pedig számtalan alapanyag és eszköz között válogathatunk, jó árakon.